Job 27

1 Darauf fuhr Job im Vortrag seiner Rede fort:

Jób pedig folytatá az ő beszédét, monda:

2 "Bei Gott, der mir mein Recht genommen, bei dem Allmächtigen, der mich verzweifeln läßt!

Él az Isten, a ki az én igazamat elfordította, és a Mindenható, a ki keserűséggel illette az én lelkemet,

3 Solange noch ein Atem in mir bleibt und Gotteshauch in meiner Nase,

Hogy mindaddig, a míg az én lelkem én bennem van, és az Istennek lehellete van az én orromban;

4 solange kommt nichts Falsches her von meinen Lippen, und meine Zunge dichtet keinen Trug.

Az én ajakim nem szólnak álnokságot, és az én nyelvem nem mond csalárdságot!

5 Von mir sei's fern, euch Recht zu geben, bis zum Tode fern, auf meine Unschuld zu verzichten!

Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak néktek! A míg lelkemet ki nem lehelem, ártatlanságomból magamat ki nem tagadom.

6 Ich halte fest an meiner Rechtlichkeit und lasse sie nicht fahren. Ob keinem meiner Tage tadelt mich mein Herz.

Igazságomhoz ragaszkodom, róla le nem mondok; napjaim miatt nem korhol az én szívem.

7 Mein Feind der soll als Schuldiger erscheinen, mein Widersacher als der Ungerechte! -

Ellenségem lesz olyan, mint a gonosz, és a ki ellenem támad, mint az álnok.

8 Welche Hoffnung hat der Frevler, wird er hinweggerafft, wenn seine Seele Gott verlangt?

Mert micsoda reménysége lehet a képmutatónak, hogy telhetetlenkedett, ha az Isten mégis elragadja az ő lelkét?

9 Wird Gott denn sein Geschrei erhören, wenn Not ihn überfällt?

Meghallja-é kiáltását az Isten, ha eljő a nyomorúság reá?

10 Kann er vor dem Allmächtigen sich wie ein verwöhntes Kind benehmen, daß er zu jeder Zeit Gott rufen dürfte?

Vajjon gyönyörködhetik-é a Mindenhatóban; segítségül hívhatja-é mindenkor az Istent?

11 Ich will euch über Gottes Hand belehren, euch nicht verhehlend, was beim Allmächtigen beschlossen ist.

Megtanítlak benneteket Isten dolgaira; a mik a Mindenhatónál vannak, nem titkolom el.

12 Ihr alle habt es selbst gesehen. Was wollt ihr euch so eitlem Wahn ergeben?

Ímé, ti is mindnyájan látjátok: miért van hát, hogy hiábavalósággal hivalkodtok?!

13 Das ist der bösen Menschen Los bei Gott, dies der Tyrannen Erbe, das sie von dem Allmächtigen erhalten:

Ez a gonosz embernek osztályrésze Istentől, és a kegyetlenek öröksége a Mindenhatótól, a melyet elvesznek:

14 Hat er viele Kinder, ist's für das Schwert, und seine Sprößlinge bekommen nimmer Brot genug.

Ha megsokasulnak is az ő fiai, a kardnak sokasulnak meg, és az ő magzatai nem lakhatnak jól kenyérrel sem.

15 Wer von den Seinen übrigbleibt, wird durch die Pest begraben, und seine Witwen halten nicht die Totenklage.

Az ő maradékai dögvész miatt temettetnek el, és az ő özvegyeik meg sem siratják.

16 Wenn Silber er wie Sand aufhäuft und Kleider sich zurücklegt gleich wie Lehm,

Ha mint a port, úgy halmozná is össze az ezüstöt, és úgy szerezné is össze ruháit, mint a sarat:

17 er legt sie freilich sich zurück; doch der Gerechte kleidet sich damit; das Silber nimmt der Fromme fort.

Összeszerezheti ugyan, de az igaz ruházza magára, az ezüstön pedig az ártatlan osztozik.

18 Sein Haus baut er dem leeren Vogelneste gleich, wie eine Hütte, die ein Hüter macht.

Házát pók módjára építette föl, és olyanná, mint a csősz-csinálta kunyhó.

19 Er legt als reicher Mann sich hin und hat noch nicht die Füße eingezogen; er blinzelt mit den Augen noch, da ist er schon nicht mehr.

Gazdagon fekszik le, mert nincsen kifosztva; felnyitja szemeit és semmije sincsen.

20 Gleich Wassern überraschen ihn die Schreckgestalten; des Nachts nimmt ihn der Sturmwind fort.

Meglepi őt, mint az árvíz, a félelem, éjjel ragadja el a zivatar.

21 Der Ostwind hebt ihn auf; er fährt dahin, und jener wirbelt ihn von seiner Stätte fort.

Felkapja őt a keleti szél és elviszi, elragadja őt helyéről.

22 Er schießt auf ihn erbarmungslos; von seiner Hand wird er durchbohrt.

Nyilakat szór reá és nem kiméli; futva kell futnia keze elől.

23 Und seine Wohnstatt klatscht in ihre Hände über ihn und zischt ihn aus."

Csapkodják felette kezeiket, és kisüvöltik őt az ő lakhelyéből.