Job 16

1 Darauf erwidert Job und spricht:

Felele pedig Jób, és monda:

2 "Desgleichen hörte ich schon viel; ihr alle seid mir leidige Tröster.

Efféle dolgokat sokat hallottam. Nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan!

3 Sind zweckvoll windige Worte? Oder, was zwingt dich, daß du Rede stehst?

Vége lesz-é már a szeles beszédeknek, avagy mi ingerel téged, hogy így felelsz?

4 Wie ihr, so könnte ich auch reden, wärt ihr an meiner Stelle. Ich übertrumpfte euch durch Worte, und schüttelte bloß mit dem Kopfe über euch.

Én is szólhatnék úgy mint ti, csak volna a ti lelketek az én lelkem helyén! Szavakat fonhatnék össze ellenetek; csóválhatnám miattatok a fejemet;

5 Mit meinem Munde tröstete ich euch, doch Mitleid hielte meine Lippen an.

Erősíthetnélek titeket csak a szájammal és ajakim mozgása kevesbítené fájdalmatokat.

6 Wenn aber ich jetzt rede, so wird mein Schmerz doch nicht gelindert. Und unterlaß ich es, was nur verliere ich?

Ha szólnék is, nem kevesbbednék a keserűségem; ha veszteglek is: micsoda távozik el tőlem?

7 So hat man also mich besiegt. Du hast mir das verwirrt, was für mich zeugt,

Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét.

8 hast wehrlos mich gemacht. - Zum Kläger ward er mir und trat mir gegenüber; er sagte mir ins Angesicht, ich löge.

Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől-szembe bizonyít ellenem.

9 Er rümpft die Nase und befeindet mich und knirscht mit seinen Zähnen wider mich, und als mein Feind rollt er die Augen gegen mich.

Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét.

10 Sie sperren gegen mich den Mund weit auf und schlagen mich gar schmählich auf die Wangen; dabei ergänzen sie sich gegenseitig wider mich.

Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsődültek ellenem.

11 Dem Bösewicht gibt Gott mich preis; durch Frevler Hände macht er meine Wunde aufbrechen.

Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet.

12 Ich lebte ruhig. Da kam im Sturm er gegen mich, ergriff mich an dem Nacken, warf mich hin und machte mich für sich zur Zielscheibe.

Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tűzött ki magának.

13 Die Pfeile schwirren um mich her. Er spaltet meine Nieren schonungslos und schüttet meine Galle auf den Boden.

Körülvettek az ő íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja.

14 Er bricht mir Bresche ein um Bresche und rennt gleich einem Kriegsheld wider mich.

Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős.

15 Da habe ich das Trauerkleid mir angenäht und in den Staub mein Horn gebohrt.

Zsák-ruhát varrék az én fekélyes bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat.

16 Vom Weinen rot ist mein Gesicht, und meine Augen sind umflort.

Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka szállt;

17 Und doch war schuldlos meine Hand, aufrichtig immer mein Gebet.

Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta.

18 Du, Erde, decke nicht mein Blut, und meinem Klageruf sei keine Schranke!

Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára!

19 Im Himmel gibt's für mich noch Zeugen und Eideshelfer in den Höhen.

Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban!

20 Fürsprecher sind mir meine Sitten. Mein Auge weint zu Gott,

Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem,

21 daß er dem Manne Recht verschaffe gegen Gott, so, wie man's bei den Menschen macht und seinesgleichen.

Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát.

22 Denn wenig Jahre noch, dann walle ich auf einem Pfade ohne Wiederkehr."

Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza.