Hebrews 6
1 Therefore leaving the teaching of the first principles of Christ, let’s press on to perfection—not laying again a foundation of repentance from dead works, of faith toward God,
Ezért elhagyva a Krisztusról való kezdetleges tanítást, törekedjünk érett korúságra, ne rakjuk le újra alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenbe való hitnek,
2 of the teaching of baptisms, of laying on of hands, of resurrection of the dead, and of eternal judgment. (aiōnios g166)
a mosakodásokról, kézrátételekről, a halottak feltámadásáról és az örök ítéletről szóló tanításnak. (aiōnios g166)
3 This will we do, if God permits.
Ezt meg is tesszük, ha Isten megengedi.
4 For concerning those who were once enlightened and tasted of the heavenly gift, and were made partakers of the Holy Spirit,
Mert az lehetetlen, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, megízlelve a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szentléleknek,
és megízlelték Istennek jó beszédét és a jövendő világnak erőit, (aiōn g165)
6 and then fell away, it is impossible to renew them again to repentance; seeing they crucify the Son of God for themselves again, and put him to open shame.
de elestek, ismét megújuljanak a megtérésre, mint akik maguknak újra megfeszítik Isten Fiát, és meggyalázzák őt.
7 For the land which has drunk the rain that comes often on it and produces a crop suitable for them for whose sake it is also tilled, receives blessing from God;
Mert a föld, amely beissza a gyakran ráhulló esőt, és hasznos termést hoz azoknak, akiknek a számára művelik, áldást nyer Istentől.
8 but if it bears thorns and thistles, it is rejected and near being cursed, whose end is to be burned.
Amely pedig tövist és bogáncsot terem, az megvetett és átokra méltó s végül fölégetik.
9 But, beloved, we are persuaded of better things for you, and things that accompany salvation, even though we speak like this.
De rólatok, szeretteim, ha így szólunk is, ezeknél jobbról vagyunk meggyőződve, hogy eljuttok az üdvösségre.
10 For God is not unrighteous, so as to forget your work and the labor of love which you showed toward his name, in that you served the saints, and still do serve them.
Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfeledkezne a ti cselekedeteitekről és a szeretetről, amelyet neve iránt tanúsíttok, amikor szolgáltatok és szolgáltok a szenteknek.
11 We desire that each one of you may show the same diligence to the fullness of hope even to the end,
Azt kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt a buzgóságot tanúsítsa mindvégig, míg a reménység bizonyossággá nem lesz.
12 that you won’t be sluggish, but imitators of those who through faith and perseverance inherited the promises.
Ne legyetek restek, hanem kövessétek azokat, akik a hit és béketűrés által öröklik az ígéreteket.
13 For when God made a promise to Abraham, since he could swear by no one greater, he swore by himself,
Amikor Isten ígéretet tett Ábrahámnak, mivel nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött,
14 saying, “Surely blessing I will bless you, and multiplying I will multiply you.”
és így szólt: „Bizony megáldván megáldalak téged, és megsokasítván megsokasítlak téged!“
15 Thus, having patiently endured, he obtained the promise.
És így, miután béketűréssel várt, elnyerte az ígéretet.
16 For men indeed swear by a greater one, and in every dispute of theirs the oath is final for confirmation.
Mert az emberek önmaguknál nagyobbra esküsznek, és náluk minden vitának vége a megerősítésül mondott eskü.
17 In this way God, being determined to show more abundantly to the heirs of the promise the immutability of his counsel, interposed with an oath,
Ezért Isten is még nyomatékosabban akarva megmutatni az ígéret örököseinek döntése változtathatatlan voltát, esküvel kezeskedett arról.
18 that by two immutable things, in which it is impossible for God to lie, we may have a strong encouragement, who have fled for refuge to take hold of the hope set before us.
Így e két változhatatlan tény által, amelyekre nézve lehetetlen, hogy az Isten hazudjon, erős vigasztalásunk legyen nekünk, akik odamenekültünk, hogy megragadjuk az előttünk lévő reménységet,
19 This hope we have as an anchor of the soul, a hope both sure and steadfast and entering into that which is within the veil,
amely lelkünknek biztos és erős horgonya, amely a kárpit mögé hatol,
