Psalms 137

1 By the waters of Babylon there we sat, and we wept at the thought of Zion.

Bábel folyóinál – ott ültünk, sirtunk is, mikor megemlékeztünk Cziónról.

2 There on the poplars we hung our harps.

A fűzfákra aggattuk benne hárfáinkat.

3 For there our captors called for a song: our tormentors, rejoicing, saying: ‘Sing us one of the songs of Zion.’

Mert ott kértek tőlünk foglyulejtőink énekszót, és zaklatóink vígságot: énekeljetek nekünk Czíón énekeiből!

4 How can we sing the Lord’s song in the foreigner’s land?

Hogyan énekeljük az Örökkévaló énekét. idegen földön?

5 If I forget you, Jerusalem, may my right hand wither.

Ha rólad megfeledkezem, Jeruzsálem, feledkezzék rólam a jobbom!

6 May my tongue stick to the roof of my mouth, if I am unmindful of you, or don’t set Jerusalem above my chief joy.

Tapadjon nyelvem inyemhez, ha meg nem emlékezem rólad, ha föl nem emelem Jeruzsálemet örömöm tetejére!

7 Remember the Edomites, Lord, the day of Jerusalem’s fall, when they said, ‘Lay her bare, lay her bare, right down to her very foundation.’

Emlékezzél meg, Örökkévaló, Jeruzsálem napjáról, Edóm fiairól, a kik azt mond- ták: dúljátok, dúljátok az alapig benne!

8 Babylon, despoiler, happy are those who pay you back for all you have done to us.

Bábel leánya, pusztulásra való te – boldog, a ki megfizeti néked tettedet, melyet elkövettél rajtunk!

9 Happy are they who seize and dash your children against the rocks.

Boldog, a ki megragadja. és szétzúzza kisdedeidet a sziklán!