Job 14
1 Man, that is born of woman, Is of few days, and full of trouble.
Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.
2 He cometh forth as a flower, and is cut down; He fleeth also as a shadow, and continueth not.
Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.
3 And dost thou fix thine eyes upon such a one? And dost thou bring me into judgment with thee?
Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?
4 Who can produce a clean thing from an unclean? Not one.
Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.
5 Seeing that his days are determined, And the number of his months, with thee, And that thou hast appointed him bounds which he cannot pass,
Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.
6 O turn thine eyes from him, and let him rest, That he may enjoy, as a hireling, his day!
Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.
7 For there is hope for a tree, If it be cut down, that it will sprout again, And that its tender branches will not fail;
Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.
8 Though its root may have grown old in the earth, And though its trunk be dead upon the ground,
Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:
9 Through the scent of water it will bud, And put forth boughs, like a young plant.
A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.
10 But man dieth, and he is gone! Man expireth, and where is he?
De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?
11 The waters fail from the lake; And the stream wasteth and drieth up;
Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:
12 So man lieth down, and riseth not; Till the heavens be no more, he shall not awake, Nor be roused from his sleep.
Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.
13 O that thou wouldst hide me in the under-world! That thou wouldst conceal me till thy wrath be past! That thou wouldst appoint me a time, and then remember me! (Sheol h7585)
Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam! (Sheol h7585)
14 If a man die, can he live again? All the days of my war-service would I wait, Till my change should come.
Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? Akkor az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.
15 Thou wilt call, and I will answer thee; Thou wilt have compassion upon the work of thy hands!
Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.
16 But now thou numberest my steps; Thou watchest over my sins.
De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!
17 My transgression is sealed up in a bag; Yea, thou addest unto my iniquity.
Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.
18 As the mountain falling cometh to nought, And the rock is removed from its place;
Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;
19 As the waters wear away the stones, And the floods wash away the dust of the earth, So thou destroyest the hope of man.
A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.
20 Thou prevailest against him continually, and he perisheth; Thou changest his countenance, and sendest him away.
Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.
21 His sons come to honor, but he knoweth it not; Or they are brought low, but he perceiveth it not.
Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.
22 But his flesh shall have pain for itself alone; For itself alone shall his soul mourn.
Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.
