Psalms 142

1 Maschil of David, when he was in the cave; a Prayer. With my voice I cry unto the LORD; with my voice I make supplication unto the LORD.

Dávid tanítása; imádság a barlangban létekor. Fenszóval hívom az Urat, fenszóval könyörgök az Úrhoz.

2 I pour out my complaint before Him, I declare before Him my trouble;

Kiöntöm előtte panaszomat, kitárom előtte nyomorúságomat,

3 When my spirit fainteth within me — Thou knowest my path — in the way wherein I walk have they hidden a snare for me.

Mikor elcsügged bennem a lelkem. Te pedig tudod az én ösvényemet, hogy az úton, a melyen járok, tőrt hánytak elém.

4 Look on my right hand, and see, for there is no man that knoweth me; I have no way to flee; no man careth for my soul.

Tekints jobbra és lásd meg, hogy senki sincsen, a ki ismerne; nincsen számomra menedék; senki sem tudakozódik felőlem.

5 I have cried unto Thee, O LORD; I have said: 'Thou art my refuge, my portion in the land of the living.'

Hívlak téged, oh Uram; s ezt mondom: Te vagy oltalmam és örökségem az élőknek földén;

6 Attend unto my cry; for I am brought very low; deliver me from my persecutors; for they are too strong for me.

Figyelmezz esedezésemre, mert igen nyomorult vagyok! Szabadíts meg engem üldözőimtől, mert hatalmasabbak nálamnál!

7 Bring my soul out of prison, that I may give thanks unto Thy name; the righteous shall crown themselves because of me; for Thou wilt deal bountifully with me.

Vezesd ki lelkemet a börtönből, hogy magasztaljam a te nevedet! Az igazak vegyenek engem körül, mikor jól teszel majd velem.