< ᏉᎳ ᎡᏈᏌ ᎠᏁᎯ ᏧᏬᏪᎳᏁᎸᎯ 4 >

1 ᎾᏍᎩ ᏅᏗᎦᎵᏍᏙᏗᎭ ᎠᏴ ᏥᏴᎩ ᎤᎬᏫᏳᎯ ᎠᎩᏍᏛᏗᏍᎬ ᎥᎩᏴᎩᏅᎯ, ᎢᏨᏔᏲᏎᎭ ᎢᏣᎴᏂᏓᏍᏗᏱ ᎾᏍᎩᏯ ᏄᏍᏛ ᎠᏓᏯᏅᏙᏗ ᎨᏒ ᎾᏍᎩ ᏂᎯ ᎡᏥᏯᏅᏔᏅᎯ ᏥᎩ;
Kérlek azért titeket én, ki fogoly vagyok az Úrban, hogy járjatok úgy, mint illik elhívatásotokhoz, melylyel elhívattatok.
2 ᎢᏨᏗᏍᎨᏍᏗ ᎤᏣᏘ ᎤᏓᏙᎵᏍᏗ ᎨᏒᎢ ᎠᎴ ᎤᏓᏅᏘ ᎨᏒᎢ, ᎤᎵᏠᏯᏍᏕᏍᏗ ᎬᏂᏗᏳ ᎨᏒᎢ, ᎠᎴ ᎤᏁᎳᎩ ᏗᏓᏕᎵᏎᏗ ᎨᏒ ᎠᏓᎨᏳᏗ ᎨᏒ ᎬᏗ;
Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel, elszenvedvén egymást szeretetben,
3 ᎢᏣᏟᏂᎬᏁᎮᏍᏗ ᎢᏥᏍᏆᏂᎪᏙᏗᏱ ᏌᏉ ᏂᏕᏨᏅ ᏕᏣᏓᏅᏛᎢ, ᏅᏩᏙᎯᏯᏛ ᏕᏣᏓᏂᏴᏛᎢ.
Igyekezvén megtartani a Lélek egységét a békességnek kötelében.
4 ᏌᏉ [ ᎡᎭ ] ᎠᏰᎸᎢ, ᎠᎴ ᏌᏉ ᎠᏓᏅᏙ, ᎾᏍᎩᏯ ᏌᏉ ᎤᏚᎩ ᎢᏨᏗᏱ ᎡᏥᏯᏅᏛ ᏥᎩ, ᎾᏍᎩ ᎡᏥᏯᏅᎲ ᏨᏗᏓᎴᎲᏍᎦ;
Egy a test és egy a Lélek, miképen elhívatástoknak egy reménységében hívattatok el is;
5 ᏌᏉ ᎤᎬᏫᏳᎯ, ᏌᏉ ᎪᎯᏳᏗ ᎨᏒᎢ, ᏌᏉ ᏗᏓᏬᏍᏗ ᎨᏒᎢ;
Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség;
6 ᏌᏉ ᎾᏂᎥ ᎤᎾᏁᎳᏅᎯ ᎠᎴ ᎤᏂᏙᏓ, ᎾᏍᎩ ᎾᏂᎥ ᎤᎾᏤᎵ ᎤᎬᏫᏳᎯ, ᎠᎴ ᏂᎦᎥ ᏕᎨᏌᏗᏒ ᏥᏚᏰᎵᏏᏕᎦ, ᎠᎴ ᏂᎯ ᏂᏥᎥ ᏥᏥᏯᎠ.
Egy az Isten és mindeneknek Atyja, a ki mindeneknek felette van és mindenek által és mindnyájatokban munkálkodik.
7 ᎠᏎᏃ ᏂᏗᎥ ᎢᏗᏏᏴᏫᎭ ᎡᎩᏁᎸ ᎬᏩᎦᏘᏯ ᎤᏓᏙᎵᏍᏗ ᎨᏒ ᎾᏍᎩᏯ ᎠᏟᎶᎥ ᎦᎶᏁᏛ ᎤᏓᏁᏗ ᎨᏒᎢ.
Mindenikünknek pedig adatott a kegyelem a Krisztustól osztott ajándéknak mértéke szerint.
8 ᎾᏍᎩ ᎢᏳᏍᏗ ᎯᎠ ᏂᎦᏪᎭ, ᎾᎯᏳ ᏚᎴᏅᎦᎸᎳᏗ ᏭᎶᏒ, ᏚᏴᎩᏁ ᏗᎨᏥᏴᎩᏅᎯ, ᎠᎴ ᏚᏁᎴ ᏴᏫ ᎤᏓᏁᏗ ᎨᏒᎢ.
Ezokáért mondja az Írás: Fölmenvén a magasságba foglyokat vitt fogva, és adott ajándékokat az embereknek.
9 ᎾᏍᎩᏃ ᏧᎴᏅᎯ ᏣᏗᎭ, ᎦᏙ ᎦᏛᎦ, ᎢᏳᏃ ᎢᎬᏱᏱ ᎾᏍᏉ ᏧᏠᎠᏒ ᎡᎳᏗᏢ ᏕᎨᏌᏗᏒ ᎡᎶᎯ ᎤᎷᏨ ᏂᎦᏛᎬᎾ ᏱᎩ?
(Az pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy előbb le is szállott a föld alsóbb részeire?
10 ᎾᏍᎩ Ꮎ ᏨᏧᏠᎠᏎᎢ ᎾᏍᎩᏉ ᎾᏍᏉ ᏥᏚᎴᏁᎢ ᎦᎸᎳᏗᏢ ᏂᎦᎥ ᎦᎸᎶᎢ ᏕᎨᏌᏗᏒ ᏥᏭᎷᏤᎢ, ᎾᏍᎩ ᏧᎧᎵᎢᏍᏗᏱ ᏂᎦᎥ ᏄᏓᎴᏒ ᎪᎱᏍᏗ.
A ki leszállott vala, ugyanaz, a ki fel is ment, feljebb minden egeknél, hogy mindeneket betöltsön.)
11 ᎢᎦᏛᏃ ᎨᏥᏅᏏᏛ ᏚᏪᎧᏁᎢ; ᎢᎦᏛᏃ, ᎠᎾᏙᎴᎰᏍᎩ; ᎢᎦᏛᏃ, ᎠᎾᎵᏥᏙᏂᏙᎯ; ᎢᎦᏛᏃ, ᏗᏂᎦᏘᏯ ᎠᎴ ᏗᎾᏕᏲᎲᏍᎩ;
És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangyélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul:
12 ᏄᏂᎪᎸᎾ ᎢᎨᎬᏁᏗᏱ ᎤᎾᏓᏅᏘ, ᎠᎵᏥᏙᏗ ᎨᏒ ᏧᏂᎸᏫᏍᏓᏁᏗᏱ, ᎦᎶᏁᏛ ᎠᏰᎸ ᎤᎾᎵᏂᎪᎯᏍᏙᏗᏱ;
A szentek tökéletesbbítése czéljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére:
13 ᎬᏂ ᏂᏗᎥ ᏫᏗᏱᎶᎸᎭ ᏌᏉ ᎢᏳᎵᏍᏙᏗᏱ ᎤᏁᎳᏅᎯ ᎤᏪᏥ ᎡᏙᎯᏳᏒᎢ ᎠᎴ ᎡᏗᎦᏔᎲᎢ — ᏗᎦᏛᎾᏯ ᎢᏗᏍᎦᏯ ᎢᎦᎵᏍᏙᏗᏱ — ᎠᎧᎵᎢ ᎠᏟᎶᎥ ᎦᎶᏁᏛ ᏂᎦᏛ ᎢᎦᎵᏍᏙᏗᏱ;
Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére:
14 ᎾᏍᎩ ᎪᎯ ᎢᏳᏓᎴᏅᏛ ᎿᎭᏉ ᏗᏗᏲᎵ ᏂᎨᏒᎾ ᎢᏳᎵᏍᏙᏗᏱ, ᎢᎩᏃᎸᏔᏂᏓᏍᏗᏱ ᏂᎨᏒᎾ ᏂᎦᎥᏉ ᏗᏕᏲᏗ ᎨᏒ ᎦᏃᎸᏔᏂᏙᎲᎢ, ᎤᎾᏓᎵᏓᏍᏗᏳ ᎨᏒ ᏴᏫ, ᎠᏂᏏᎾᏌᏅ ᎠᏂᎦᏘᏴ ᎤᎾᏓᎶᏄᎮᏗᏱ;
Hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által;
15 ᏚᏳᎪᏛᏍᎩᏂ ᎧᏁᎢᏍᏗ ᎨᏒ ᎢᏛᏗᏍᎬ ᎠᏓᎨᏳᏗ ᎨᏒ ᏔᎵ ᎢᏛᏗᏍᎬᎢ, ᏗᎦᏛᎯᏍᏗᏱ ᎾᏍᎩ ᏂᎦᎥ ᏄᏓᎴᏒ ᎾᏍᎩ ᏗᎦᏚᏓᏕᏫᏍᏗᏱ ᎾᏍᎩ ᎠᏍᎪᎵ ᏥᎩ, ᎾᏍᎩ ᎦᎶᏁᏛ;
Hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk Abban, a ki a fej, a Krisztusban;
16 ᎾᏍᎩ ᎨᏒ ᏨᏗᏓᎴᎲᏍᎦ ᏂᎬ ᎠᏰᎸ ᎣᏍᏛ ᏗᏙᎵᎩ ᏥᎩ, ᎠᎴ ᏥᏚᏚᏓᏕᏫᏍᏗ ᏂᎦᎥ ᏚᎯᏢᎾᎥ ᏥᏚᎵᏍᏕᎸᏙᏗ, ᎾᏍᎩᏯ ᎠᏟᎶᎥ ᏧᎸᏫᏍᏓᏁᏗᏱ ᏧᏓᏤᎵᏛ ᏕᎨᏌᏗᏒᎢ, ᎧᏁᏉᏍᎪ ᎠᏰᎸᎢ, ᎠᏓᎵᏂᎪᎯᏍᏗᏍᎪ ᎤᏩᏒ ᎠᏓᎨᏳᏗ ᎨᏒᎢ.
A kiből az egész test, szép renddel egyberakatván és egybeszerkesztetvén az Ő segedelmének minden kapcsaival, minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a testnek nevekedését a maga fölépítésére szeretetben.
17 ᎾᏍᎩᏃ ᎯᎠ ᏂᏥᏪᎭ, ᎠᎴ ᎢᏨᏁᏤᎭ ᎤᎬᏫᏳᎯ ᏚᏙᎥ ᎬᏗᎭ, ᎾᏍᎩ ᏂᎯ ᎪᎯ ᎢᏳᏓᎴᏅᏛ ᎢᏤᎲ ᏞᏍᏗ ᎠᏂᏐᎢ ᏧᎾᏓᎴᏅᏛ ᎠᏁᎲ ᎾᏍᎩᏯ ᏱᏄᏍᏕᏍᏗ, ᎾᏍᎩ ᎤᏁᎫᎯᏳ ᎨᏒ ᏚᎾᏓᏅᏛ ᎠᏂᏍᏓᏩᏗᏒᎢ,
Ezt mondom annakokáért és bizonyságot teszek az Úrban, hogy ti többé ne járjatok úgy, mint egyéb pogányok is járnak az ő elméjöknek hiábavalóságában,
18 ᎤᏃᎵᏍᏗᏱ ᏧᎾᎵᏏᎲᏎᎸᎯ, ᎤᎾᏞᏛ ᎾᎿᎭᎤᏁᎳᏅᎯ ᎣᏏᏳ ᎤᏰᎸᏗ ᎨᏒ ᎠᎴᏂᏓᏍᏗᏱ, ᎾᏍᎩ ᎾᏂᎦᏔᎾᎥᎾ ᎨᏒ ᎢᏳᏩᏂᏌᏛ, ᏅᏗᎦᎵᏍᏙᏗᏍᎬ ᏧᏂᎾᏫ ᏗᏍᏓᏱᏳ ᎨᏒᎢ.
Kik értelmökben meghomályosodtak, elidegenültek az isteni élettől a tudatlanság miatt, mely az ő szívök keménysége miatt van bennök;
19 ᎾᏍᎩ ᎬᏩᎾᏙᎴᎰᎯᏍᏗ ᏂᎨᏒᎾ ᎢᏳᎾᎵᏍᏔᏅᎯ ᎨᏒᎢ ᏚᎾᏓᏲᏒ ᎤᎾᎵᏐᏢᎢᏍᏙᏗᏱ, ᏄᏓᎴᏒ ᎦᏓᎭ ᎨᏒ ᏧᏂᎸᏫᏍᏓᏁᏗᏱ ᏧᎬᏩᎶᏗ ᎤᏂᎬᎥᏍᎬ ᏅᏧᎵᏍᏙᏔᏅ.
Kik erkölcsi érzés nélkül, önmagukat a bujálkodásra adták, minden tisztátalanságnak nagy nyereséggel való cselekedésére.
20 ᏂᎯᏍᎩᏂ ᎥᏝ ᎾᏍᎩ ᏱᏄᏍᏗ ᏰᏣᏕᎶᏆᎡᎸ ᎦᎶᏁᏛ,
Ti pedig nem így tanultátok a Krisztust;
21 ᎢᏳᏃ ᎰᏩ ᎡᏣᏛᎦᏁᎸᎯ ᎨᏎᏍᏗ, ᎠᎴ ᎾᏍᎩ ᎢᏤᏲᏅᎯ ᎨᏎᏍᏗ, ᎾᏍᎩᏯ ᏄᏍᏛ ᏚᏳᎪᏛ ᎤᏪᎲ ᏥᏌ;
Ha ugyan Őt megértettétek és Ő benne megtaníttattatok, úgy a mint az igazság a Jézusban:
22 ᎾᏍᎩ ᏄᏍᏛ ᎢᎬᏱᏱ ᎢᏣᎴᏂᏙᎸ ᎤᎬᏩᎵ ᎢᏴᏛ ᎢᏨᏁᏗᏱ ᎤᏪᏘ ᏴᏫ ᎾᏍᎩ ᏥᎩ, ᎾᏍᎩᏯ ᏄᏍᏛ ᎤᏓᎵᏓᏍᏗ ᎠᏚᎸᏅᏗ ᎨᏒᎢ;
Hogy levetkezzétek ama régi élet szerint való ó embert, mely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt;
23 ᎠᎴ ᎢᏤ ᎢᏤᏨᏁᏗᏱ ᏄᏍᏛ ᏕᏣᏓᏅᏛᎢ;
Megújuljatok pedig a ti elméteknek lelke szerint,
24 ᎠᎴ ᎾᏍᎩ ᎢᏤ ᏴᏫ ᎢᏣᏄᏬᏍᏗᏱ, ᎾᏍᎩ ᎤᏁᎳᏅᎯ ᏗᏟᎶᏍᏔᏅᎯ ᎪᏢᏅᎯ ᏥᎩ ᏚᏳᎪᏛ ᎢᏯᏛᏁᏗ ᎨᏒᎢ, ᎠᎴ ᎤᏙᎯᏳᏒ ᎠᏍᎦᏅᎢᏍᏗ ᏂᎨᏒᎾ ᎨᏒᎢ.
És felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben.
25 ᎾᏍᎩ ᎢᏳᏍᏗ ᎢᏴᏛ ᏂᏨᏁᎲ ᎠᏥᎪᏗ ᎨᏒᎢ, ᏂᏥᎥ ᎢᏥᏏᏴᏫᎭ ᎨᏒ ᎦᏰᎪᎩ ᏂᎨᏒᎾ ᎢᏨᏗᏍᎨᏍᏗ ᏕᏣᏓᏁᏤᎲ ᎾᎥ ᎢᏣᏓᎳ; ᏕᎦᏚᏓᏕᏫᏒᏰᏃ.
Azért levetvén a hazugságot, szóljatok igazságot, kiki az ő felebarátjával: mert egymásnak tagjai vagyunk.
26 ᎢᏥᏔᎳᏬᏍᎨᏍᏗ, ᎠᎴ ᏞᏍᏗ ᏱᏥᏍᎦᏅᎨᏍᏗ; ᏞᏍᏗ ᏅᏙ ᏭᏕᎵᏨᎩ ᎨᏥᏔᎳᏬᏍᎩ;
Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon;
27 ᎠᎴ ᏞᏍᏗ ᎡᏥᎳᏅᏓᏕᎸᎩ ᎠᏍᎩᎾ.
Se pedig az ördögnek ne adjatok helyet.
28 ᎤᏃᏍᎩᏛᏃ ᎨᏒ ᏞᏍᏗ ᎿᎭᏉ ᏳᏃᏍᎩᏎᏍᏗ; ᏚᎸᏫᏍᏓᏁᎮᏍᏗᏉᏍᎩᏂ ᏕᎬᏗᏍᎨᏍᏗ ᏧᏬᏰᏂ ᎣᏍᏛ ᎨᏒ ᎾᏛᏁᎮᏍᏗ, ᎾᏍᎩ ᎦᎬᏩᏁᏗ ᎢᏳᎵᏍᏙᏗᏱ ᎾᏍᎩ ᎤᏂᎬᏎᎯ ᎨᏒᎢ.
A ki oroz vala, többé ne orozzon; hanem inkább munkálkodjék, cselekedvén az ő kezeivel azt, a mi jó, hogy legyen mit adnia a szűkölködőnek.
29 ᏞᏍᏗ ᎪᎱᏍᏗ ᎤᏲ ᎦᏬᏂᎯᏍᏗ ᎨᏒ ᏅᏓᏳᏄᎪᏨᎩ ᏗᏥᎰᎵ, ᎣᏍᏛᏍᎩᏂ ᎨᏒ ᎤᏩᏒ ᎾᏍᎩ ᎬᏩᏓᎵᏂᎪᎯᏍᏙᏗ ᏥᎩ, ᎾᏍᎩ ᎤᏚᎸᏗ ᎨᏒᎢ, ᎾᏍᎩ ᎢᏳᏩᏂᏐᏗᏱ ᎬᏩᎦᏘᎠ ᎤᏓᏙᎵᏍᏗ ᎨᏒ ᎤᏂᎷᏤᏗᏱ ᎠᎾᏛᎩᏍᎩ.
Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem csak a mely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak.
30 ᎠᎴ ᏞᏍᏗ ᎤᏲ ᏰᏣᏓᏅᏓᏗᏍᏗᏍᎨᏍᏗ ᎦᎸᏉᏗᏳ ᎠᏓᏅᏙ ᎤᏁᎳᏅᎯ ᎤᏤᎵᎦ, ᎾᏍᎩ ᎢᏥᏰᎸᏔᏅᎯ ᏥᎩ ᎬᏂ ᎾᎯᏳ ᎢᎦ ᎡᏧᏓᎴᏍᏗ ᎨᏒ ᎠᏍᏆᎸᎲᎭ.
És meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent Lelkét, a ki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára.
31 ᏂᎦᎥ ᎠᏓᏂᏆᏗᏍᏗ ᎨᏒᎢ, ᎠᎴ ᎠᏔᎳᏬᎯᏍᏗ ᎨᏒᎢ, ᎠᎴ ᎧᎾᎸᎢᏍᏗ ᎨᏒᎢ, ᎠᎴ ᎠᏍᏓᏯ ᎦᏬᏂᎯᏍᏗ ᎨᏒᎢ, ᎠᎴ ᎤᎿᎭᎸᎯ ᎦᏬᏂᎯᏍᏗ ᎨᏒᎢ, ᎢᏴᏛ ᎢᎬᏁᏗ ᎨᏎᏍᏗ ᎢᏤᎲᎢ, ᎤᎵᏠᏯᏍᏕᏍᏗ ᏂᎦᎥ ᎤᏐᏅ ᎨᏒᎢ;
Minden mérgesség és fölgerjedés és harag és lárma és káromkodás kivettessék közületek minden gonoszsággal együtt;
32 ᎠᎴ ᏗᏣᏓᎨᏳᎯᏳ ᎨᏎᏍᏗ, ᎢᏣᏓᏙᎵᏍᏗ ᏗᏥᎾᏫᏱ, ᏕᏣᏓᏁᎮᏍᏗ ᏕᏣᏓᏍᎦᏅᏤᎲᎢ, ᎾᏍᎩᏯ ᎤᏁᎳᏅᎯ ᏥᎨᏥᏁᎸ ᎢᏥᏍᎦᏅᏨ ᎦᎶᏁᏛ ᏥᏅᏗᎦᎵᏍᏙᏗᎭ.
Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén egymásnak, miképen az Isten is a Krisztusban megengedett néktek.

< ᏉᎳ ᎡᏈᏌ ᎠᏁᎯ ᏧᏬᏪᎳᏁᎸᎯ 4 >