< ՀՌՈՎՄԱՅԵՑԻՍ 10 >

1 Եղբայրնե՛ր, սիրտիս բաղձանքն է, նաեւ Աստուծոյ ուղղած աղերսանքս՝ Իսրայէլի համար, որ անոնք փրկուին:
Atyámfiai, szívem szerint kívánom és könyörgök Izrael üdvösségéért.
2 Որովհետեւ ես անոնց համար կը վկայեմ թէ նախանձախնդրութիւն ունին Աստուծոյ հանդէպ, բայց ո՛չ թէ գիտակցութեամբ:
Mert bizonyságot teszek arról, hogy Isten iránti buzgóság van bennük, de nem a helyes ismeret szerint.
3 Քանի որ՝ անգիտանալով Աստուծոյ արդարութիւնը եւ ջանալով հաստատել իրե՛նց արդարութիւնը՝ անոնք չհպատակեցան Աստուծոյ արդարութեան:
Mert Isten igazságát nem ismerték, és az ő saját igazságukat igyekeztek érvényesíteni, és az Isten igazságának nem engedelmeskedtek.
4 Որովհետեւ Քրիստո՛ս է Օրէնքին վախճանը՝ ամէն հաւատացեալի արդարութեան համար:
Mert a törvény végső célja Krisztus, minden hívőnek megigazulására.
5 Արդարեւ Մովսէս Օրէնքէն եղող արդարութեան մասին կը գրէ. «Այն մարդը որ կը գործադրէ այդ բաները՝ պիտի ապրի անոնցմով»:
Mózes ugyanis a törvényből való megigazulásról azt írja, hogy aki azt megcselekszi, élni fog az által.
6 Բայց հաւատքէն եղող արդարութիւնը սա՛ կ՚ըսէ. «Մի՛ ըսեր սիրտիդ մէջ. “Ո՞վ պիտի բարձրանայ երկինքը”, (այսինքն՝ Քրիստոսը վար իջեցնելու, )
A hitből való igazság pedig így szól: „Ne mondd a szívedben: ki megy fel a mennybe?“hogy Krisztust lehozza.
7 կամ. “Ո՞վ պիտի իջնէ անդունդը” (այսինքն՝ Քրիստոսը մեռելներէն վեր հանելու)»: (Abyssos g12)
Vagy: „Ki száll le a mélységbe?“Azért tudniillik, hogy Krisztust a halálból felhozza. (Abyssos g12)
8 Հապա ի՞նչ կ՚ըսէ ան. «Խօսքը մօտ է քեզի, բերանիդ եւ սիրտիդ մէջ է». այսինքն հաւատքին խօսքը՝ որ մենք կը քարոզենք:
De mit mond? „Közel van hozzád az ige, a szádban és szívedben van, “tudniillik a hit igéje, amelyet mi hirdetünk.
9 Որովհետեւ եթէ բերանովդ Տէր դաւանիս Յիսուսը, ու սիրտիդ մէջ հաւատաս թէ Աստուած մեռելներէն յարուցանեց զայն՝ պիտի փրկուիս.
Mert ha száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz.
10 (որովհետեւ սիրտով կը հաւատայ մէկը՝ արդարանալու համար, ու բերանով կը դաւանի՝ փրկուելու համար: )
Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk bizonyságot, hogy üdvözüljünk.
11 Քանի որ Գիրքը կ՚ըսէ. «Ո՛վ որ անոր հաւատայ՝ ամօթահար պիտի չըլլայ»:
Mert ezt mondja az Írás: „Aki hisz benne, meg nem szégyenül“.
12 Արդարեւ խտրութիւն չկայ Հրեային ու Յոյնին միջեւ, որովհետեւ բոլորին վրայ եղող նոյն Տէրը ճոխութեամբ կը հասնի բոլոր անոնց՝ որ զինք կը կանչեն:
Mert nincs különbség zsidó meg görög között. Mert ugyanaz mindenkinek az Ura, aki kegyelemben gazdag mindenkihez, aki őt segítségül hívja;
13 Քանի որ “ո՛վ որ Տէրոջ անունը կանչէ՝ պիտի փրկուի”:
amint meg van írva: „Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.“
14 Ուրեմն ի՞նչպէս պիտի կանչեն զայն՝ որուն հաւատացած չեն. կամ ի՞նչպէս պիտի հաւատան անոր՝ որուն մասին լսած չեն. կամ ի՞նչպէս պիտի լսեն՝ առանց քարոզիչի:
Hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan hisznek abban, aki felől nem hallottak? Hogyan hallhatnának igehirdető nélkül?
15 Կամ ի՞նչպէս պիտի քարոզեն՝ եթէ չղրկուին, ինչպէս գրուած է. «Ի՜նչ գեղեցիկ են ոտքերը անոնց՝ որոնք խաղաղութիւն կ՚աւետեն, բարի բաներ կ՚աւետեն»:
Hogyan prédikálnak, ha nem küldettek el? Ahogy meg van írva: „Milyen kedvesek léptei a békességhirdetőknek, azoknak, akik az evangéliumot hirdetik“.
16 Բայց բոլորը չհնազանդեցան աւետարանին, քանի որ Եսայի կ՚ըսէ. «Տէ՛ր, ո՞վ հաւատաց մեր տուած լուրին»:
De nem mindenki engedelmeskedett az evangéliumnak. Ézsaiás ezt mondja: „Uram, ki hitt a mi beszédünknek?“
17 Ուրեմն հաւատքը կու գայ լսելէն, ու լսելը՝ Աստուծոյ խօսքէն:
A hit tehát hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által.
18 Բայց կ՚ըսեմ. «Միթէ չլսեցի՞ն: Անկասկած. “Անոնց հնչիւնը գնաց ամբո՛ղջ երկիրը, եւ անոնց խօսքը՝ մինչեւ երկրագունդին ծայրերը”»:
De kérdem: Nem hallották? Hiszen az egész földre elhatott hangjuk, és a lakóföld véghatáráig az ő beszédük!
19 Բայց կ՚ըսեմ. «Միթէ Իսրայէլ չգիտցա՞ւ»: Նախ Մովսէս կ՚ըսէ. «Ես պիտի գրգռեմ ձեր նախանձը անպիտան ազգով՝՝ մը, պիտի բարկացնեմ ձեզ անխելք ազգով մը»:
Tovább kérdem: Talán nem értette meg Izrael? Már Mózes ezt mondja: „Féltékennyé teszlek titeket egy olyan népre, amely nem népem, és egy értelmetlen néppel haragítlak meg titeket.“
20 Բայց Եսայի շատ յանդուգն է, ու կ՚ըսէ. «Ես գտնուեցայ անոնցմէ՝ որոնք չէին փնտռեր զիս, յայտնուեցայ անոնց՝ որոնք չէին հարցներ իմ մասիս»:
Ézsaiás pedig nyíltan ezt mondja: „Megtaláltak azok, akik engem nem kerestek, nyilvánvalóvá lettem azoknak, akik felőlem nem kérdezősködtek.“
21 Սակայն Իսրայէլի համար կ՚ըսէ. «Ամբողջ օրը երկարեցի իմ ձեռքերս՝ չանսացող եւ հակաճառող ժողովուրդի մը»:
Izraelről pedig ezt mondja: „Egész nap kiterjesztettem kezemet az engedetlenkedő és ellenszegülő nép felé.“

< ՀՌՈՎՄԱՅԵՑԻՍ 10 >