< ՂՈԻԿԱՍ 5 >

1 Երբ բազմութիւնը խռնուեցաւ անոր շուրջը՝ Աստուծոյ խօսքը լսելու համար, ինք Գեննեսարէթի ծովակին եզերքը կանգնած էր,
Történt, hogy amikor a sokaság hozzá tódult, hogy hallgassa Isten beszédét, ő a Genezáret-tónál állt,
2 ու տեսաւ երկու նաւեր՝ որ ծովակին եզերքը կեցած էին, եւ ձկնորսները՝ անոնցմէ իջած՝ ուռկանները կը լուային:
és látott két hajót állni a vízen. A halászok pedig, miután azokból kiszálltak, a hálóikat mosták.
3 Ինք մտաւ այդ նաւերէն մէկուն մէջ՝ որ Սիմոնինն էր, խնդրեց անկէ՝ որ քիչ մը ցամաքէն ծովուն մէջ տանի. ու նստելով նաւուն մէջ՝ կը սորվեցնէր բազմութիւններուն:
Beszállt az egyik hajóba, amely Simoné volt, és kérte őt, hogy vigye egy kissé beljebb a parttól. Amikor leült, a hajóból tanította a sokaságot.
4 Երբ դադրեցաւ խօսելէն՝ ըսաւ Սիմոնի. «Յառա՛ջ տար նաւը՝ դէպի խորունկը, եւ նետեցէ՛ք ձեր ուռկանները՝ ձուկ որսալու»:
Miután befejezte beszédét, ezt mondta Simonnak: „Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra!“
5 Սիմոն պատասխանեց անոր. «Վարդապե՛տ, ամբողջ գիշերը աշխատեցանք ու ոչինչ որսացինք. բայց կը նետեմ ուռկանը՝ քու խօսքիդ համար»:
Simon így felelt: „Mester, jóllehet egész éjszaka fáradtunk, mégsem fogtunk semmit, de a te parancsodra kivetem a hálót.“
6 Երբ ատիկա ըրին՝ մեծ քանակութեամբ ձուկ բռնեցին, եւ իրենց ուռկանը կը պատռտէր:
Amikor ezt megtették, a halaknak olyan sokaságát kerítették be, hogy szakadozott a hálójuk.
7 Նշան կ՚ընէին միւս նաւուն մէջ եղող իրենց ընկերակիցներուն, որ գան՝ օգնեն իրենց: Եկան ու երկու նաւերն ալ լեցուցին, եւ գրեթէ ընկղմելու մօտ էին:
Ezért intettek társaiknak, akik a másik hajóban voltak, hogy jöjjenek, és segítsenek nekik. Azok odamentek, és megtöltötték mind a két hajót annyira, hogy csaknem elsüllyedtek.
8 Երբ Սիմոն Պետրոս տեսաւ, ինկաւ Յիսուսի ծունկերուն ու ըսաւ. «Տէ՛ր, հեռացի՛ր իմ քովէս, քանի որ ես մեղաւոր մարդ մըն եմ»:
Amikor ezt Simon Péter látta, Jézus lába elé borult, és ezt mondta: „Eredj el tőlem, mert én bűnös ember vagyok, Uram!“
9 Որովհետեւ այլայլած էր, ինչպէս նաեւ բոլոր իրեն հետ եղողները, իրենց բռնած ձուկերու առատութեան համար.
Mert félelem fogta el őt és mindazokat, aki vele voltak, a halfogás miatt.
10 նոյնպէս ալ Զեբեդէոսի որդիները՝ Յակոբոս եւ Յովհաննէս, որոնք Սիմոնի ընկերներն էին: Յիսուս ըսաւ Սիմոնի. «Մի՛ վախնար, ասկէ ետք մարդո՛ց որսորդ՝՝ պիտի ըլլաս»:
Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, akik Simonnak társai voltak. Jézus ezt mondta Simonnak: „Ne félj, mostantól fogva embereket fogsz.“
11 Ու նաւերը ցամաք հանելով՝ թողուցին ամէն ինչ եւ հետեւեցան անոր:
És a hajókat a szárazra vonták, elhagyták mindenüket, és követték őt.
12 Երբ ինք քաղաքի մը մէջ էր՝ ահա՛ մարդ մը, բորոտութեամբ լեցուն, տեսնելով Յիսուսը՝ ինկաւ երեսի վրայ, աղերսեց անոր եւ ըսաւ. «Տէ՛ր, եթէ ուզես՝ կրնա՛ս մաքրել զիս»:
Történt, hogy amikor az egyik városban volt, íme, volt ott egy leprával borított ember, és amikor meglátta Jézust, arcra borulva kérte őt, és ezt mondta: „Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem!“
13 Յիսուս երկարելով իր ձեռքը՝ դպաւ անոր ու ըսաւ. «Կ՚ուզե՛մ, մաքրուէ՛». եւ իսկոյն բորոտութիւնը գնաց անկէ:
Jézus pedig kinyújtotta kezét, megérintette őt, és ezt mondta: „Akarom, tisztulj meg!“És azonnal letisztult róla a lepra.
14 Ինք պատուիրեց անոր՝ որ ո՛չ մէկուն ըսէ, հապա՝ ըսաւ. «Գնա՛, ցո՛յց տուր քեզ քահանային, եւ Մովսէսի պատուիրածին համաձայն՝ մատուցանէ՛ քու մաքրուելուդ ընծան, իբր վկայութիւն անոնց»:
És megparancsolta neki, hogy ezt senkinek se mondja el, hanem: „Menj el, mutasd meg magad a papnak, és vigyél áldozatot megtisztulásodért, amint Mózes megparancsolta, bizonyságul nekik.“
15 Սակայն անոր համբաւը ա՛լ աւելի կը տարածուէր. ու մեծ բազմութիւններ կը համախմբուէին՝ մտիկ ընելու եւ բուժուելու իրենց հիւանդութիւններէն:
De a hír annál jobban elterjedt róla, és nagy sokaság gyűlt össze, hogy őt hallgassák, és hogy meggyógyítsa betegségüket.
16 Բայց ինք կը քաշուէր ամայի տեղեր ու կ՚աղօթէր:
Ő azonban félrevonult a pusztába, és imádkozott.
17 Օր մը՝ ինք կը սորվեցնէր, ու Փարիսեցիներ եւ Օրէնքի վարդապետներ նստած էին, - որոնք ժողվուած էին Գալիլեայի, Հրէաստանի ու Երուսաղէմի բոլոր գիւղերէն, - եւ Տէրոջ զօրութիւնը ներկայ էր բժշկելու համար՝՝:
És történt egy napon, hogy tanított, és ott ültek a farizeusok és a törvénytudók, akik Galileának és Júdeának falvaiból és Jeruzsálemből jöttek, az Úr hatalma volt vele, hogy gyógyítson.
18 Եւ ահա՛ քանի մը մարդիկ բերին անդամալոյծ մարդ մը՝ մահիճով, ու կը ջանային ներս մտցնել զայն եւ դնել անոր առջեւ:
És íme, férfiak ágyon hoztak egy embert, aki béna volt, és igyekezték bevinni és elé tenni.
19 Երբ բազմութեան պատճառով չկրցան ճամբայ գտնել՝ որ ներս մտցնեն զայն, ելան տանիքը, եւ կղմինտրներուն մէջէն՝ մահիճով իջեցուցին զայն մէջտեղը, Յիսուսի առջեւ:
A sokaság miatt azonban nem találták módját, hogyan vigyék be, felmentek a háztetőre, és a cseréptetőn át bocsátották le ágyastól a középre, Jézus elé.
20 Ան ալ՝ տեսնելով անոնց հաւատքը՝ ըսաւ անոր. «Մա՛րդ, մեղքերդ ներուած են քեզի»:
Ő pedig látva hitüket, így szólt: „Ember, megbocsátattak neked a te bűneid!“
21 Դպիրներն ու Փարիսեցիները սկսան մտածել՝ ըսելով. «Ո՞վ է ասիկա՝ որ հայհոյութիւններ կ՚ըսէ: Ո՞վ կրնայ մեղքերը ներել՝ բացի Աստուծմէ՝՝»:
Az írástudók és farizeusok elkezdtek tanakodni: „Kicsoda ez, aki ilyen káromlást szól? Ki bocsáthatja meg a bűnöket, ha nem egyedül Isten?“
22 Երբ Յիսուս ըմբռնեց անոնց մտածումները՝ պատասխանեց անոնց. «Ի՞նչ կը մտածէք ձեր սիրտերուն մէջ:
Jézus felismerte gondolataikat, ezt mondta nekik: „Miért tanakodtok szívetekben?
23 Ո՞րը աւելի դիւրին է, “մեղքերդ ներուած են քեզի” ըսե՞լը, թէ՝ “ոտքի՛ ելիր ու քալէ՛” ըսելը:
Mi könnyebb, azt mondani: megbocsátattak neked a te bűneid, vagy azt mondani: kelj fel és járj?
24 Բայց որպէսզի գիտնաք թէ մարդու Որդին իշխանութիւն ունի՝ երկրի վրայ մեղքերը ներելու, (ըսաւ անդամալոյծին, ) քեզի՛ կ՚ըսեմ. “Ոտքի՛ ելիր, ա՛ռ մահիճդ ու գնա՛ տունդ”»:
Hogy pedig megtudjátok, hogy az Emberfiának van hatalma e földön megbocsátani a bűnöket (ezt mondta a bénának): Neked mondom, kelj fel, vedd fel az ágyadat, eredj haza!“
25 Ան ալ անմի՛ջապէս կանգնեցաւ անոնց առջեւ, վրան առաւ ինչ բանի վրայ որ պառկած էր, եւ գնաց իր տունը՝ փառաբանելով Աստուած:
És az szemük láttára felkelt, felvette, amin feküdt, és elment haza, dicsőítve Istent.
26 Բոլորը՝ հիացումով համակուած՝ փառաբանեցին Աստուած, ու վախով համակուած՝ կ՚ըսէին. «Այսօր արտակարգ բաներ տեսանք»:
Ámulat fogta el mindnyájukat, dicsőítették Istent, és megteltek félelemmel, és ezt mondták: „Bizony csodálatos dolgokat láttunk ma!“
27 Ատկէ ետք՝ մեկնեցաւ, եւ տեսաւ մաքսաւոր մը՝ որուն անունը Ղեւի էր. ան նստած էր մաքս ընդունելու տեղը: Ըսաւ անոր. «Հետեւէ՛ ինծի»:
Ezután kiment, és meglátott egy Lévi nevű vámszedőt, aki a vámnál ült, és ezt mondta neki: „Kövess engem!“
28 Ան ալ ձգեց ամէն ինչ, կանգնեցաւ եւ անոր հետեւեցաւ:
Az otthagyva mindent, felkelt, és követte őt.
29 Ղեւի մեծ կոչունք մը սարքեց իր տան մէջ. ու մեծ բազմութիւն կար մաքսաւորներու եւ ուրիշներու, որ անոնց հետ սեղան նստած՝՝ էին:
És Lévi nagy vendégséget készített neki házában. Vámosoknak és másoknak sokasága volt ott, akik velük együtt asztalhoz telepedtek.
30 Անոնց դպիրներն ու Փարիսեցիները կը տրտնջէին անոր աշակերտներուն դէմ՝ ըսելով. «Ինչո՞ւ կ՚ուտէք ու կը խմէք մաքսաւորներու եւ մեղաւորներու հետ»:
Az írástudók és farizeusok pedig zúgolódtak, és a tanítványainak ezt mondták: „Miért esztek és isztok a vámszedőkkel és bűnösökkel együtt?“
31 Յիսուս պատասխանեց անոնց. «Ո՛չ թէ առողջներուն բժիշկ պէտք է, հապա՝ հիւանդներուն:
Jézus így válaszolt nekik: „Az egészségeseknek nincs szükségük orvosra, hanem a betegeknek.
32 Ես եկայ ո՛չ թէ արդարները կանչելու, հապա մեղաւորները՝ ապաշխարութեան»:
Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam megtérésre, hanem a bűnösöket.“
33 Անոնք ալ ըսին. «Ինչո՞ւ Յովհաննէսի աշակերտները յաճախ ծոմ կը պահեն եւ աղերսանք կը մատուցանեն, նմանապէս Փարիսեցիներուն աշակերտները, բայց քուկիններդ կ՚ուտեն ու կը խմեն»:
Azok pedig ezt mondták neki: „Mi az oka, hogy János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, hasonlóképpen a farizeusoké is, a te tanítványaid pedig esznek és isznak?“
34 Ան ալ ըսաւ անոնց. «Կրնա՞ք ծոմ պահել տալ հարսնեւորներուն՝ մինչ փեսան իրենց հետ է:
Ő pedig ezt mondta nekik: „Rávehetitek-e a lakodalmasokat, hogy böjtöljenek, míg velük van a vőlegény?
35 Բայց օրերը պիտի գան՝ երբ փեսան պիտի վերցուի իրենցմէ. ապա ա՛յդ օրերը ծոմ պիտի պահեն»:
De jönnek majd napok, amikor a vőlegény elvétetik tőlük, és akkor azokban a napokban böjtölnek majd.“
36 Առակ մըն ալ ըսաւ անոնց. «Ո՛չ մէկը կը ձգէ նոր լաթի կտոր մը հին հանդերձի վրայ: Այլապէս՝ այդ նորը պատռուածք ալ կ՚ընէ, ու հինցածին հետ չի յարմարիր այդ նոր լաթէն եղած կտորը:
Egy példázatot is mondott nekik: „Senki sem tép ki új ruhából foltot, hogy a régi ruhára varrja, mert így az újat is eltépi, és nem is illene a régi ruhához az új folt.
37 Նաեւ ո՛չ մէկը կը դնէ նոր գինին հին տիկերու մէջ: Այլապէս՝ նոր գինին կը պատռէ տիկերը. ինք կը թափի, ու տիկերը կը կորսուին:
És senki sem tölti az új bort régi tömlőbe, mert az új bor kiszakítja a tömlőket, és a bor kiömlik, és a tömlők is tönkremennek.
38 Հապա նոր գինին դրուելու է նո՛ր տիկերու մէջ, որպէսզի երկուքն ալ պահուին:
Hanem az új bort új tömlőkbe kell tölteni, és akkor mindkettő megmarad.
39 Եւ ո՛չ մէկը հին գինին խմելէն ետք՝ իսկոյն կ՚ուզէ նորը, քանի որ կ՚ըսէ. “Հինը աւելի ախորժահամ է”»:
Aki pedig óbort iszik, az nem kíván újat, mert azt mondja: Jobb az ó.“

< ՂՈԻԿԱՍ 5 >